4. fejezet

Másnap korán keltem, ami nem igazán jellemző rám. Amilyen gyorsan csak tudtam felvettem a lovagló ruhámat és futottam a konyhába, hogy bekapjak valamit reggelire és mehessek ki Ladyhez.
- Hé hogy-hogy ilyen korán felkeltél Csipkerózsika? – kérdezte apa miután majd nem neki mentem. Valószínűleg jó hangulatban volt, mert nagyon örült morcos arckifejezésem, amit az utálatos becenevemért kapott. Már évek óta így hív, mert sokáig alszom, de már elfelejthetné.
- Csak, mert ma kezdek el Ladyvel dolgozni. Már alig várom, hogy elkezdjük! – lelkesedtem, de szokás szerint anya lehűtötte a hangulatomat.
- Majd ha már kipakoltál!
- De anya utána is ki tudok csomagolni.
- Tegnap is lovaglás utánra ígérted. Nem, most pakolsz és kész! Az a ló tud várni pár órát. – Mivel tudtam, hogy anya nem fog engedni segélykérően apára néztem.
- Sajnálom, kicsim, de anyádnak igaza van már csak a te cuccaid, vannak dobozokban. De tudod, mit kérd meg az új barátaidat, hogy segítsenek. – ez annyira, jellemző apára, mindig jót akar nekem, de akkora hülyeségeket tud néha mondani…
Reggeli után nekiálltam kipakolni a cuccaimat. Még szerencse, hogy a bútorokat még tegnap este bepakoltuk apával. Már csak egy-két doboz volt hátra mikor csengettek.
- Jó napot, Mrs. Grace! - hallottam Sara hangját a bejártat felől. – Alicet keressük.
- Sziasztok! – köszönt anyám, és mire mást tudott volna mondani kihasználtam az alkalmat.
- Sziasztok! Na szerintem a lovak már várnak minket.
- És kipakoltál már? – kérdezte anyám. Hát ez remek sosem hagy békén.
- Nem, még nem, de már mindjárt kész vagyok.
- Akkor még belefér lovaglás előt és nincs vita! – szögezte le anya.
- Oké! Akkor majd megyek utánatok.
- Na nem majd segítünk. – mondta Sara.
- Persze aztán majd nem győzöm törleszteni, ha mindenben segítetek.
- Fölösleges tiltakoznod. Sara általában mindig eléri, amit akar. – Mondta Ben színpadiasan. Mire mindannyian elkezdtünk röhögni.
- Na léci, Alice, legalább dumálunk egy jót, míg te pakolsz. – vette könyörgőre Sara.
- Mintha eddi nem ez lett, volna a szándékod? – jegyezte meg Peter, mire újra röhögni kezdtünk.
- Na jól van, de ha még ma lovakat is akarok látni, muszáj folytatnom. –mondtam ezért bementünk a szobámba a többiek, pedig egyből körülnéztek.
- Hu tök jó a szobád! Bár az a néhány doboz nem kén oda. – nézett körül Sara. Mire én csak egy szemforgatással válaszoltam. Értse, aminek akarja.
Szerencsére már csak néhány kisebb tárgy, a könyveim és a kupáim voltak vissza. Míg én pakoltam Sara nézelődött a fiuk meg valami számítógépes programról beszéltek, amiről én még csak nem is hallottam. Hát igen a lovas pályán jó vagyok, de ezt nem igen lehet elmondani a számítógépes tudásomról.
- Hé neked csak ennyi sminkes cuccod van? – kérdezte Sara megrovóan.
- Hát én az év minden napját az istállóban töltöttem. Oda meg minek? – kérdeztem hanyagul
- És mi van, ha randira mentnél?
- Még nem volt pasim. –feleltem egyszerűen.
- Na ne???
- Úgy teszel, mintha neked olyan sok lett volna. – Jegyezte meg Peter.
- Én mindig Benbe voltam szerelmes. – jelentette ki makacsul, amin elkezdünk röhögni. Mire kaptunk Saratól egy csúnya pillantást. Amin még jobban nevettünk, de már Saravál együtt.
- Különben az ilyen sminkes meg ehhez hasonló beszólásit ne vedd komolyan. Egy kicsit divatmániás, de nem vészes. Kivéve, ha buliba vagy hasonlóba megy. –magyarázta Ben. Mire Sara eljátszott a sértődöttet, ezért Bentől kapott egy béke puszit.
Egy darabig csöndben voltunk, én pedig áttértem a könyveim pakolására.
- Na ne!!!! – kiáltott fel Sara – Ezeket kölcsön kel adnod mutatott végig egy sor vámpíros könyvön.
- Oké vidd, amelyik kell, én már mindegyiket fújom kívülről. – és miközben hosszasan elkezdtünk beszélni a könyvekről a két fiú összenézett és látszót rajtuk, hogy ezt a témát a hátuk közepére sem kívánják. Úgy látszik őket, nem hatotta meg Damon és társai. Miközben pakoltam kiesett a kezemből egy fényképalbum. Amit Sara gyorsan elcsent.
- De cuki ez a kép! – lekendezett Sara. A válla felett rá lestem a képre melyen én voltam kisbabaként a szüleimmel és egy hatalmas szürke kancával.
- Az első találkozásom egy lóval. Sisi volt az első, akit valaha láttam. - mondtam, majd folytattam a pakolást. Közben a többiek tovább nézték az albumot melyben lovas pályafutásom szerepelt.
- Na ezzel kész is, mondtam mikor az utolsó Ámorral nyert kupát is a helyére tettem és bele rejtettem a naplóm kulcsát. –Irány az istállók.