2. fejezet

Egy gyönyörű sötétpej kanca állt két oldalról kikötve az istálló folyósóján. Elsőre beleszerettem. Fején keskeny hóka húzódott, ami még az orr előtt véget ért így nem látszott rajt rózsaszín bőrrész. Két hátsó lába hermelinfoltos csüdbenkesely, bal első lábának elején csak egy pöttynyi fehér folt volt, míg a jobb elsőn nem volt fehér jegy. Mégis ápolatlanul festett. Sörénye és farka össze-visszanőtt és össze volt gubancolódva. A szőre piszkos. Nem lehetett vele könnyű hisz össze-vissza táncolt a rövid kötelek végén.
Nagyon erőltetnem kellet magam, hogy tartsam a terveimet és kerüljem a lovaglást. De valami láthatatlan erő mégis a ló felé húzott és nem tudtam ellenkezni ellene. Így hát teljesen megbabonázva a kanca felé sétáltam.
Mikor Mr. Butler meglát, hogyan közeledek a ló felé utánnam indult és mikor beért így szólt
- Mindenki így kezdi vele.- Mondta gúnyosan – De szép nem igaz?
- Igen szép, de nem értem mire célzott az előbb. – válaszoltam kicsit összezavarodva.
- Jumping Lady egy négy éves holsteini kanca. Két éve kezdődött a kiképzése ez alatt az idő alatt tizenkét lovas lovagolta és monda, hogy ez a ló teljesen kezelhetetlen. Így tenyészteni akartunk vele, de nem tűrte el maga körül a méneket és féltettük is őket a kancától. Meg hát így is elég vad milyen lenne, ha még csikó is lenne alatta? Eladni lehetetlen így itt tölti a napjait. – közbe odaértünk Ladyhez és nagyon meglepödtem mikor nyerítve üdvözölt pedig még sosem találkoztunk. Kinyújtottam felé a kezem ő megszagolta és elkezdett bökdösni.
- Ez hihetetlen! Még soha senkivel sem viselkedett így. Nem próbálod ki Alice talán veled, jobban menne? – Hát ezt a pechet a testem minden porcikája üvöltött, hogy üljek fel Ladyre, csak az agyam egy nagyon kicsi része emlékeztetett ara, hogy mit fogadtam meg. Végül is Lady döntött hejetem is. Úgy pökött oldalba, ahogy régen Ámor tette. Így biztos voltam benne, hogy lovagolok rajta.
- Mért is ne. – mondtam teljes nyugalommal. Persze itt anyám kiakadt, hogy veszélyes meg ehhez hasonlok. Látszik, hogy ő csak a lovak papírjaival foglalkozik. Így hát könyörögve néztem apára, aki meggyőzte, hogy egy próba még nem a világ. Így hát neki láttam lepucolni Ladyt. A felszerelésén látszódottt, hogy nem bíznak benn. A kantárján feszítőzabla volt, a martingál szügyelőhöz csatlakozott, a kantárjához pedig ki volt írva, hogy „Fülvédő használata kötelező!”
Miközben vezettem ki folyamatosan táncolt és ugrált vagy ágaskodott, ami nem igazán zavart. De az, ami a pályán történt azon meglepődtem.
Mikor beraktam a lábam a kengyelbe Lady elkezdett remegni. Elég különös volt, hisz ez nem egy természetes dolog a lovaknál, de úgy döntöttem ettől még folytatom a lovaglást.
Mikor már nyeregben voltam akkor jöttek igazán a gondok. Lady olyan érzékeny volt, hogy jobbnak láttam levenni a srkantyúkat. Lady végig bakolt, az összes akadályt leverte, mindentől megijett és ami a legfurcsább volt a szája nagyon érzékenyvolt, így nem is csoda, ha szegény állat ráharapott a feszítőzablára, hisz kényelmetlen volt neki.
Mikor végeztem, láttam, hogy egy kisebb csapat gyűlt Mr. Bluter és a szüleim köré. Kb. velem egy idősek, lehettek. Volt köztük egy szőke hajú, kékszemű lány egy rá nagyon hasonlító, de idősebbnek tűnt srác a lány derekát átölelte egy barna hajú fiú. Gondolom a barátja volt. És volt még egy pár ők kézen fogva álltak a kerítésnél. A lány vörösesbarna hajú volt a srác fekete.
Mikor leszálltam Ladyről láttam Mr. Butler csalódott tekintetét.
- Azt hiszem vágó hidra, megy. – mondta. Én ennél az egyszerű mondatnál majdnem elájultam. Tudom sokkal jobban is, mehetünk, volna Ladyvel (hiszen rosszabbul már majdnem hogy lehetetlen), de éreztem, hogy ő csak egy félre értett ló, aki csak arra várt, hogy valaki meglássa benne az értéket. És azt sem akartam, hogy Ladyt is elveszítsem, mint Ámort.
- - Mr. Bulter kérem hadd, lovagoljak Ladyn. Szerintem megfelelő gondozással még sok díjat nyerhet. – Itt a közönségem arcára hihetetlenség ült ki, amit nem is csodálok azok után, hogy Ladyt mindenki lenézi.
- Biztos vagy benne?
- Igen! Csak fél évet kérek.
- Rendben. Mire van szükséged?
- fedeles lovardában ugrófolyossóra, futószárazó felszerelésre, kombinált orrózós kantárra és egy kétszer tört zablára.
- Rendben. Holnapra meg lesz.
Ezek után úgy döntöttem, hogy megfürdetem Ladyt. A sok bakolástól rendesen kiizzadt. Fürdetés közben feltűnt, hogy egy kicsit zavarja a vízsugár, de élvezi is. Valószínűleg még soha nem tapasztalta. Így jobbnak láttam a fejét csak nedves szivaccsal, mostam meg. Közben megjelent az-az öt lovas, akik az edzésemet is nézték.
- Szia! – köszöntek szinte egyszerre.
- Sziasztok! – köszöntem én is egy kis mosoly kíséretében.
- É Shara vagyok. – mondta a szőke lány – Ő a bátyám, Peter és sajnos még itt is a nyakamon van. – mutatott a szőke fiúra. – Ő Ben a pasim. Ők pedig Asligh és Mik. Te pedig Alica vagy ha jól tudom?
- Igen, jól tudod.- mondtam a pörgő lánynak.
- És te fogod betörni a mi kis vad „ugró csodánkat”?- kérdezte Mik a Ladyre vonatkozó rész gúnyosan megnyomva.
- Hát szerintem betörni őt nem lehet. –paskoltam meg a ló nyakát. De belovagolni igen.
- Ha te mondod… - és ekkor Lady játékosan megbökött egy „röhögő” hang kíséretével. Erre lesett új barátaim álla.
- Mondom, hogy nem reménytelen. – védtem meg új kedvencemet.
- Téged erre a lóra teremtettek! – jelentette ki Shara. –Majd segítünk. Nem igaz?
- Persze!
- Igen!
- Naná!
- Még szép!
- Köszönöm. Milenne ha most inkább bevinnénk őt a bokszába, és a nyergesbe fojttatnánk. Még a lószerszámot lekel pucolnom. – ajánlottam. Erre mindannyian beleegyeztek.