4. fejezet

Másnap korán keltem, ami nem igazán jellemző rám. Amilyen gyorsan csak tudtam felvettem a lovagló ruhámat és futottam a konyhába, hogy bekapjak valamit reggelire és mehessek ki Ladyhez.
- Hé hogy-hogy ilyen korán felkeltél Csipkerózsika? – kérdezte apa miután majd nem neki mentem. Valószínűleg jó hangulatban volt, mert nagyon örült morcos arckifejezésem, amit az utálatos becenevemért kapott. Már évek óta így hív, mert sokáig alszom, de már elfelejthetné.
- Csak, mert ma kezdek el Ladyvel dolgozni. Már alig várom, hogy elkezdjük! – lelkesedtem, de szokás szerint anya lehűtötte a hangulatomat.
- Majd ha már kipakoltál!
- De anya utána is ki tudok csomagolni.
- Tegnap is lovaglás utánra ígérted. Nem, most pakolsz és kész! Az a ló tud várni pár órát. – Mivel tudtam, hogy anya nem fog engedni segélykérően apára néztem.
- Sajnálom, kicsim, de anyádnak igaza van már csak a te cuccaid, vannak dobozokban. De tudod, mit kérd meg az új barátaidat, hogy segítsenek. – ez annyira, jellemző apára, mindig jót akar nekem, de akkora hülyeségeket tud néha mondani…
Reggeli után nekiálltam kipakolni a cuccaimat. Még szerencse, hogy a bútorokat még tegnap este bepakoltuk apával. Már csak egy-két doboz volt hátra mikor csengettek.
- Jó napot, Mrs. Grace! - hallottam Sara hangját a bejártat felől. – Alicet keressük.
- Sziasztok! – köszönt anyám, és mire mást tudott volna mondani kihasználtam az alkalmat.
- Sziasztok! Na szerintem a lovak már várnak minket.
- És kipakoltál már? – kérdezte anyám. Hát ez remek sosem hagy békén.
- Nem, még nem, de már mindjárt kész vagyok.
- Akkor még belefér lovaglás előt és nincs vita! – szögezte le anya.
- Oké! Akkor majd megyek utánatok.
- Na nem majd segítünk. – mondta Sara.
- Persze aztán majd nem győzöm törleszteni, ha mindenben segítetek.
- Fölösleges tiltakoznod. Sara általában mindig eléri, amit akar. – Mondta Ben színpadiasan. Mire mindannyian elkezdtünk röhögni.
- Na léci, Alice, legalább dumálunk egy jót, míg te pakolsz. – vette könyörgőre Sara.
- Mintha eddi nem ez lett, volna a szándékod? – jegyezte meg Peter, mire újra röhögni kezdtünk.
- Na jól van, de ha még ma lovakat is akarok látni, muszáj folytatnom. –mondtam ezért bementünk a szobámba a többiek, pedig egyből körülnéztek.
- Hu tök jó a szobád! Bár az a néhány doboz nem kén oda. – nézett körül Sara. Mire én csak egy szemforgatással válaszoltam. Értse, aminek akarja.
Szerencsére már csak néhány kisebb tárgy, a könyveim és a kupáim voltak vissza. Míg én pakoltam Sara nézelődött a fiuk meg valami számítógépes programról beszéltek, amiről én még csak nem is hallottam. Hát igen a lovas pályán jó vagyok, de ezt nem igen lehet elmondani a számítógépes tudásomról.
- Hé neked csak ennyi sminkes cuccod van? – kérdezte Sara megrovóan.
- Hát én az év minden napját az istállóban töltöttem. Oda meg minek? – kérdeztem hanyagul
- És mi van, ha randira mentnél?
- Még nem volt pasim. –feleltem egyszerűen.
- Na ne???
- Úgy teszel, mintha neked olyan sok lett volna. – Jegyezte meg Peter.
- Én mindig Benbe voltam szerelmes. – jelentette ki makacsul, amin elkezdünk röhögni. Mire kaptunk Saratól egy csúnya pillantást. Amin még jobban nevettünk, de már Saravál együtt.
- Különben az ilyen sminkes meg ehhez hasonló beszólásit ne vedd komolyan. Egy kicsit divatmániás, de nem vészes. Kivéve, ha buliba vagy hasonlóba megy. –magyarázta Ben. Mire Sara eljátszott a sértődöttet, ezért Bentől kapott egy béke puszit.
Egy darabig csöndben voltunk, én pedig áttértem a könyveim pakolására.
- Na ne!!!! – kiáltott fel Sara – Ezeket kölcsön kel adnod mutatott végig egy sor vámpíros könyvön.
- Oké vidd, amelyik kell, én már mindegyiket fújom kívülről. – és miközben hosszasan elkezdtünk beszélni a könyvekről a két fiú összenézett és látszót rajtuk, hogy ezt a témát a hátuk közepére sem kívánják. Úgy látszik őket, nem hatotta meg Damon és társai. Miközben pakoltam kiesett a kezemből egy fényképalbum. Amit Sara gyorsan elcsent.
- De cuki ez a kép! – lekendezett Sara. A válla felett rá lestem a képre melyen én voltam kisbabaként a szüleimmel és egy hatalmas szürke kancával.
- Az első találkozásom egy lóval. Sisi volt az első, akit valaha láttam. - mondtam, majd folytattam a pakolást. Közben a többiek tovább nézték az albumot melyben lovas pályafutásom szerepelt.
- Na ezzel kész is, mondtam mikor az utolsó Ámorral nyert kupát is a helyére tettem és bele rejtettem a naplóm kulcsát. –Irány az istállók.

3.fejezet

A nyergesben egy csomót beszélgettünk, de főleg rólam kérdezősködtek.
- Óké most ti meséljetek magatokról! – kértem őket mikor már meguntam, hogy folyton rólam dumálunk.
- Jó! Én kezdem! – szolt lelkesen Sara. Mint kiderült ő egy örökmozgó dumagép. Alig bír csöndbe maradni, de vicces lány már akkor tudtam, hogy jól ki fogunk jönni egymással. – Sóval én is 16 éve vagyok, mint te. És ide járok suliba. Na de a lényeg, hogy szinte születésemtől lovagolok. Régen máshova jártunk Peterel lovagolni, de miután jól szerepeltünk a versenyeken Mr. Bluter megkért nem akarnánk-e nála lovagolni és mi – sajnos Peter is – igent mondtunk.
- Mért baj, hogy a testvéred is itt lovagol? – kérdeztem, mintha nem tudnám, hogy milyen idegesítő egy testvér.
- Ja, csak azért mert a testvérem. Hogy hangzana, ha szeretnék vele együt lenni? – mondta egyszerűen, de a hangjából lehetet hallani, hogy azért nem gondolja komolyan. Ezt Peter is észre vehette, mert csak megforgatta a szemét.
- Hát hidd el én, örülnék neki, ha a húgommal egy lovardába kéne járnom, mint a mostani én lovagolok-ő-számitógépez program.
- Hülyeségeket beszélsz! – jelentette ki Sara.
- O igen? Mikor ne m vitték el anyáék a barátnője bulijára, mert vevő jött Ámorért a fejemhez vágta, hogy reméli, aki megveszi rosszul bánik vele meg ilyenek. Szóval bárcsak inkább egy helyen lovagolnánk.
- Ja van benn valami. – Adott igazat végül is Sara. - Na szóval Bent meg a suliban ismertem meg. Peter osztálytársa tehát felettem jár egy évvel. Ő kb. három éve lovagol itt. Nos rólunk aszem ennyi. – fejezte be Sara a rövid ismertetőt. Én csak bólinottam majd kíváncsian Asligh felé fordultam hátha róla is megtudok néhány dolgot, de csalódnom kelt.
- Bocsi srácok, de most mennem kel. Mike jössz?
- Persze!
- A’szem ők nem igazán kedvelnek. – mondtam kisé szomorkásan
- Ne is figyelj rájuk. Mielőtt Asligh ide jött volna Mike még jó fejnek tűnt. De aztán jött asligh és miután összejöttek tök furák lettek. – mondta Sara, a távolodok hátát nézve
- Na és ti milyen lovakon lovagoltok? – kérdeztem
- Én egy éjfél nevű, fekete, kancán. – mondta Egyszerűen Peter
- Én meg Éjfél apján Camparin. – jött a rövid válasz Bentől.
- Én pedig Aidán. Egy szép, szürke, arab telivér, kancán.
- Azt hitem itt csak holsteiniek vannak. – néztem zavartan Sarara
- Elméletileg csak azok. De Mr. Bluter nővére két éve meghalt egy autóbalesetben. Aida az ő lova volt és túlságosan szerette ahhoz, hogy Mr. Bluter eladja. Én meg kaptam az alkalmon, és ki könyörögtem magamnak, mivel a kedvenc fajtám. – Mondta Sara. Ezek után csöndben ültünk. A csöndet Ben törte meg.
- Oh ne már ennyi az idő! Nekem menem kéne.
- Hát, ami azt illeti nekünk is. – mondta Peter
- Ne már, muszáj? – Kérdezte, szinte mér hisztisen Sara a fiúkat.
- Hát nekem igen. – mondta Ben és búcsúzóul megcsókolta Sarat. – sziasztok!
- Szia! Köszöntünk mi is.
- Na akkor holnap. – köszöntem el új barátaimtól
- Igen és holnap meglátjuk, mire jutunk a te kis védenceddel. – Mondta Peter
- Oké!
- Szia!
- Sziasztok! – köszöntem el tőlük. És már alig vártam a holnapot, hogy végre elkezdjünk dolgozni Ladyval.

2. fejezet

Egy gyönyörű sötétpej kanca állt két oldalról kikötve az istálló folyósóján. Elsőre beleszerettem. Fején keskeny hóka húzódott, ami még az orr előtt véget ért így nem látszott rajt rózsaszín bőrrész. Két hátsó lába hermelinfoltos csüdbenkesely, bal első lábának elején csak egy pöttynyi fehér folt volt, míg a jobb elsőn nem volt fehér jegy. Mégis ápolatlanul festett. Sörénye és farka össze-visszanőtt és össze volt gubancolódva. A szőre piszkos. Nem lehetett vele könnyű hisz össze-vissza táncolt a rövid kötelek végén.
Nagyon erőltetnem kellet magam, hogy tartsam a terveimet és kerüljem a lovaglást. De valami láthatatlan erő mégis a ló felé húzott és nem tudtam ellenkezni ellene. Így hát teljesen megbabonázva a kanca felé sétáltam.
Mikor Mr. Butler meglát, hogyan közeledek a ló felé utánnam indult és mikor beért így szólt
- Mindenki így kezdi vele.- Mondta gúnyosan – De szép nem igaz?
- Igen szép, de nem értem mire célzott az előbb. – válaszoltam kicsit összezavarodva.
- Jumping Lady egy négy éves holsteini kanca. Két éve kezdődött a kiképzése ez alatt az idő alatt tizenkét lovas lovagolta és monda, hogy ez a ló teljesen kezelhetetlen. Így tenyészteni akartunk vele, de nem tűrte el maga körül a méneket és féltettük is őket a kancától. Meg hát így is elég vad milyen lenne, ha még csikó is lenne alatta? Eladni lehetetlen így itt tölti a napjait. – közbe odaértünk Ladyhez és nagyon meglepödtem mikor nyerítve üdvözölt pedig még sosem találkoztunk. Kinyújtottam felé a kezem ő megszagolta és elkezdett bökdösni.
- Ez hihetetlen! Még soha senkivel sem viselkedett így. Nem próbálod ki Alice talán veled, jobban menne? – Hát ezt a pechet a testem minden porcikája üvöltött, hogy üljek fel Ladyre, csak az agyam egy nagyon kicsi része emlékeztetett ara, hogy mit fogadtam meg. Végül is Lady döntött hejetem is. Úgy pökött oldalba, ahogy régen Ámor tette. Így biztos voltam benne, hogy lovagolok rajta.
- Mért is ne. – mondtam teljes nyugalommal. Persze itt anyám kiakadt, hogy veszélyes meg ehhez hasonlok. Látszik, hogy ő csak a lovak papírjaival foglalkozik. Így hát könyörögve néztem apára, aki meggyőzte, hogy egy próba még nem a világ. Így hát neki láttam lepucolni Ladyt. A felszerelésén látszódottt, hogy nem bíznak benn. A kantárján feszítőzabla volt, a martingál szügyelőhöz csatlakozott, a kantárjához pedig ki volt írva, hogy „Fülvédő használata kötelező!”
Miközben vezettem ki folyamatosan táncolt és ugrált vagy ágaskodott, ami nem igazán zavart. De az, ami a pályán történt azon meglepődtem.
Mikor beraktam a lábam a kengyelbe Lady elkezdett remegni. Elég különös volt, hisz ez nem egy természetes dolog a lovaknál, de úgy döntöttem ettől még folytatom a lovaglást.
Mikor már nyeregben voltam akkor jöttek igazán a gondok. Lady olyan érzékeny volt, hogy jobbnak láttam levenni a srkantyúkat. Lady végig bakolt, az összes akadályt leverte, mindentől megijett és ami a legfurcsább volt a szája nagyon érzékenyvolt, így nem is csoda, ha szegény állat ráharapott a feszítőzablára, hisz kényelmetlen volt neki.
Mikor végeztem, láttam, hogy egy kisebb csapat gyűlt Mr. Bluter és a szüleim köré. Kb. velem egy idősek, lehettek. Volt köztük egy szőke hajú, kékszemű lány egy rá nagyon hasonlító, de idősebbnek tűnt srác a lány derekát átölelte egy barna hajú fiú. Gondolom a barátja volt. És volt még egy pár ők kézen fogva álltak a kerítésnél. A lány vörösesbarna hajú volt a srác fekete.
Mikor leszálltam Ladyről láttam Mr. Butler csalódott tekintetét.
- Azt hiszem vágó hidra, megy. – mondta. Én ennél az egyszerű mondatnál majdnem elájultam. Tudom sokkal jobban is, mehetünk, volna Ladyvel (hiszen rosszabbul már majdnem hogy lehetetlen), de éreztem, hogy ő csak egy félre értett ló, aki csak arra várt, hogy valaki meglássa benne az értéket. És azt sem akartam, hogy Ladyt is elveszítsem, mint Ámort.
- - Mr. Bulter kérem hadd, lovagoljak Ladyn. Szerintem megfelelő gondozással még sok díjat nyerhet. – Itt a közönségem arcára hihetetlenség ült ki, amit nem is csodálok azok után, hogy Ladyt mindenki lenézi.
- Biztos vagy benne?
- Igen! Csak fél évet kérek.
- Rendben. Mire van szükséged?
- fedeles lovardában ugrófolyossóra, futószárazó felszerelésre, kombinált orrózós kantárra és egy kétszer tört zablára.
- Rendben. Holnapra meg lesz.
Ezek után úgy döntöttem, hogy megfürdetem Ladyt. A sok bakolástól rendesen kiizzadt. Fürdetés közben feltűnt, hogy egy kicsit zavarja a vízsugár, de élvezi is. Valószínűleg még soha nem tapasztalta. Így jobbnak láttam a fejét csak nedves szivaccsal, mostam meg. Közben megjelent az-az öt lovas, akik az edzésemet is nézték.
- Szia! – köszöntek szinte egyszerre.
- Sziasztok! – köszöntem én is egy kis mosoly kíséretében.
- É Shara vagyok. – mondta a szőke lány – Ő a bátyám, Peter és sajnos még itt is a nyakamon van. – mutatott a szőke fiúra. – Ő Ben a pasim. Ők pedig Asligh és Mik. Te pedig Alica vagy ha jól tudom?
- Igen, jól tudod.- mondtam a pörgő lánynak.
- És te fogod betörni a mi kis vad „ugró csodánkat”?- kérdezte Mik a Ladyre vonatkozó rész gúnyosan megnyomva.
- Hát szerintem betörni őt nem lehet. –paskoltam meg a ló nyakát. De belovagolni igen.
- Ha te mondod… - és ekkor Lady játékosan megbökött egy „röhögő” hang kíséretével. Erre lesett új barátaim álla.
- Mondom, hogy nem reménytelen. – védtem meg új kedvencemet.
- Téged erre a lóra teremtettek! – jelentette ki Shara. –Majd segítünk. Nem igaz?
- Persze!
- Igen!
- Naná!
- Még szép!
- Köszönöm. Milenne ha most inkább bevinnénk őt a bokszába, és a nyergesbe fojttatnánk. Még a lószerszámot lekel pucolnom. – ajánlottam. Erre mindannyian beleegyeztek.

1. fejezet

Már egy hete, hogy elvitték kedvenc lovamat, Ámort. Szinte minden versenyt megnyertem győnyőrű, de temperamentumos holsteini ménemmel. Most pedig itt szipogok a szobámba, és dobozokba pakolom a kupákat, amiket együtt nyertünk. A szüleim lovat tenyésztetek Kanada dél keleti csücskében, de nem olyan régen egy új ló vásárlásával egy sújos fertőző betegség támadta meg a lovainkat. A ménes háromnegyed része elpusztult. Ámor szerencsére nem betegedett meg, de mivel a vállalkozás tönkre ment el kel költözünk. Egy London melletti kis városba megyünk. Apa a híres Xenofón lovasparkban lesz tenyésztésvezető. Megpróbáltam rábeszélni a szüleimet, hogy vigyük Ámort is, de az volt a válaszúk, hogy egy ílyen híres tenyéssz és versenyistállóba biztos, nem engednek be egy fertőző ménesből való lovat.
- Jó hírem van Alice! – rontott be apám a szobámba. Én fel se néztem. Mi lehetne most jó hír!? – na de komolyan! Angliába is lovagolhatsz. Ménesben veled egykorúak is versenyeznek!
- Ezt most komolyan mondod!? – kiáltottam apámra. – Ezek után szerinted én lóra fogok ülni!?
- De hisz imádsz lovagolni és ugratni? – értetlenkedett
- Ezek Ámorral voltak jók. – itt nagyon igyekeztem, hogy ne bőgjem el magam.
- Ó kicsim! –ölelt meg apa. – Ámor jó és boldog helyre került csak ezért nem hagyhatod abba, amit szeretsz.
- Ó igen. –mondtam gúnyosan –Csak figyelj!
Ezek után apa jobbnak látta, hogy visszavonulót fújjon és magamra hagyott. Én pedig fojtattam a pakolást.


(másnap, már Angliában)
Azt hitem soha nem lesz vége a repülőútnak. Mikor végre leszálltunk a drága szüleim elő álltak azzal, hogy még négy órát autóznunk kell az istállókig. Hát ez remek gondoltam és kelletlenül beszálltam az autóba.


(4 óval később)
Mikor megérkeztünk egy lovász várt minket a kapuban. Meg mutatta a birtokot és, hogy meik lesz a mi házunk. Itt a birtokon egy kis lovászház, muszáj a birtokon élnünk, hogy apa, ha kel éjszaka is ki tudjon menni egy ellő kancához. Ezek után a tulajhoz Mr. Butlerhez vezettet bennünket. Miután megtörtént a bemutatkozás Mr. Butler felém fordult.
- Alice, mi lene, ha felvennél valami lovagló ruhát, míg én beszélek a szüleiddel, és utána néznénk neked egy neked való lovat.
- Én többet nem lovagolok! – jelentettem ki.
- De úgy tudtam, versenyzel? – csodálkozott el Mr. Butler. Erre apa elmesélte az egész történetet, mire megértés látszódott Mr. Butler arcán
- Azért vedd csak fel azt a lovagló ruhát. És nézd meg a lovakat! Hátha találsz kedvedre valót!- Úgy gondoltam, ha átöltözök és megnézem a lovakat, attól még nem dől össze a világ. Így elő kotortam a kicsiből azt a bőröndöt melybe lovagló cuccaimat és bementem új házunkba. Mivel semmi kedvem nem volt még látni az új szobámat, ezért a fürdőbe vonultam átöltözni. Mire végeztem a szüleim és Mr. Butler már vártakrám.
- Apukád azt mondta, hogy a temperamentumos lovakat szereted, mutatok neked egyet. – Mondta Mr. Butler. Legalább lesz valami jó is ebben az egészben, de ne várja, hogy fel ülök valamelyik lovára. Mikor Mr. Butler belépet az egyik istállóba melyre ez volt írva: Sport kancák, nem álltam meg szó nélkül.
- Kancák? Nem temperamentumosak, inkább hisztisek,- és fojtattam volna tovább, ha apa nem bök oldalba és néz rám szúrosan
- Várd, meg még meglátod.- mondta Mr. Butler Az istálló egyépként szép volt. Két oldalról tolóajtos bokszok voltak melyek rácsán V alakú lyukak voltak, hogy a lovak nyugodtan kémlelhessék, mi folyik körülöttük. Az ablakon pedig az udvara nézhettek ki. A bokszokon volt nyereg és kantártartó, hogy csutakolás után még ne keljen a nyergesbe futni és volt még két patamosó ahova lehetőség van a lovak fürdetésére és egy ló szolárium is helyet kapott az istállóbban. És ekkor pillantottam meg öt…

Sziasztok!

Itt egy újabb lovas töri. Most nem írom le, hogy miről fog szolni, mert akkor nme lesz izgalmas XD. A szereplőkről majd folyamatosan rakok fel képeket.