Van még remény.... Pamír naplója 2. rész

Amíg én a frisset próbáltam élvezhető fejezeté varázsolni,hónapok óta először érkeztek Hírek Pamíról. Nos drukkoljunk neki közösen...


Pamír naplója

Előzmény:
Pamír, a 12 éves shagya-arab mén futószárazás közben csüdcsonttörést szenvedett

Pamír naplója, II. rész

Hétfő augusztus első napja
Ma bejöttek sokan. Kicsit izgulok, azt mondják nem fog fájni és mindenki simogat… aztán kicsit persze fáj…de Úristen mi ez a lábamon, illetve mi nem? Sehol a gipsz öt hónap után! Szabad vagyok?! Még hallom, hogy András doktor valami „Robertet…” köt a törött lábamra, hogy kimehessek a bokszból, de ez már nem is érdekes körbe járok…mennyivel könnyebb…vagy nehezebb?

Kedd
Ma jött Péter és kötőféket rakott rám. Kiléptünk a bokszból. Azt mondta csak megfordulunk és jövünk vissza. Úgy éreztem egy örökké valóság volt. Minden lábam másfelé, szörnyű megalázó érzés egyetlen kör alatt ennyit támolyogni. Nekem, Pamírnak akinek minden lépése tánc volt. Borzasztó végig nézni magamon, hol a sok izom? a csillogás…Tudom elmondták, hallottam ezerszer, hogy a lábam miatt kell, hogy ilyen sovány legyek, de ez akkor is ….megalázó

Szerda, csütörtök, …
Egyre nagyobb a kör, amit megteszünk és egyre engedelmesebbek a lábaim…ja és ott legelek, ahol akarok! Senki nem rángat tovább, hogy „jaj, ott ne” meg „Pamcsi gyere már, ne húzasd magad”. Vár Péter ,kicsit gyanúsan csillogó szemmel, amíg észreveszek egy újabb fűcsomót és tovább megyek…ott is egy, de nem kell kapkodni olyan finom itt a napon és minden lépés olyan nehéz…

Hétfő
ÚÚÚÚ…ez fájt. Remeg mindenem. Itt volt Robi. Ilyen gyorsan még soha nem csinálták meg öt hónapja érintetlen patáimat. Azt hiszem Robi is ugyanúgy remeghet, mint most én…nem túl sokat tudtam segíteni neki. Ő volt a negyedik lábam…valami röntgent meg szalagokat emlegettek, amik soha többé nem lesznek ott ahol eddig. Mindegy talán holnapra nem fáj ennyire és jöhet megint a nap és a finom zöld fű.

Kedd
Nagyon fáj, újra kötés , csak egy kör séta, égő vas minden porcikám

Szerda, csütörtök….
Séta-legelés-séta. Lassan. A lábam olyan furcsán kifordult, de jön velem, nem segít, csak ott van és én viszem őt nem ő engem. Most már mindig így lesz? Egyszer odaütöttem a szegélykőhöz, ahogy a fűre igyekeztem. Percekig a levegőben… csak Péter sziszegett… de nekem fájt. Nem szóltam nekik róla, nem kell látniuk minden fájdalmam. Mégis csak hercegi ősök a véremben… aztán tovább mentünk, de aznap megálltam a boksz előtt… bemennék…. fáradt vagyok. Egyelőre itt tartunk.

Írjatok! Jó volt tudni öt hónapon át, hogy nem vagyok egyedül.
Talán megnyerem ezt a második menetet is…magam ellen.

Szerző: Pachl Péter
p.pachl@t-online.hu
2011. augusztus 15

Díj + infó a frissről

Kaptam egy díjat Annahtól! Nagyon-nagyom köszönöm!!!!! :D

Egy szabály van...ha megkaptam a díjat akkor tovább kell küldenem három embernek


Clary:http://klarii-waiting.blogspot.com
Bogiii:http://fabibogi.blogspot.com
Annah:http://annahsagi.blogspot.com

Nos a frissről (amit remélem már vártok) anyít, hogy folyamatban van. Remélem hamar tudom hozni, de maratont akar :D (m inden blogon egyszerre friss) Még pár nap türelmet és olvashatok kedvetekre... :D

7. fejezet

- Oké! Itt az ideje, hogy Ladyt visszavigyük az istállóba. – mondtam a többieknek.
- És most légy okos! Hogy akarod, megfogni mikor két éve most van először karámban és te még csak egy kötőféket sem voltál hajlandó rajt hagyni. – vádolt Sara. Részben persze igaza volt, hisz’ értelmetlen lenne kergetni a legelőn. Hirtelen ötlettől vezényelve befutottam a házunkba.
- Anya! Hol van az-az ocsmány kendőd, ami akkor sem volt divatos, amikor megveted?
- Alice! Miről beszélsz? – jött ki anya a konyhából.
- Tudod, a gusztustalan színes kendődről. Találtam valamit, amire jó lehet.
- És pedig? – húzta fel anya a szemöldökét, mert köztudott volt, hogy én még portörlésre sem használtam volna azt az ocsmányságot.
- Segít nekem megfogni Ladyt. – vontam meg a vállam. Erre anya még furcsában nézett.
- Jaj, anya! Csak add oda és kész!
- Oké, ott van a szekrényemben. – mondta egy lemondó sóhaj kíséretében. Én pedig elő kerestem a ruhadarabot és visszafutottam vele az istállóba.
- Hölgyem és uraim! Ez fogja megoldani a problémánkat. – hajoltam meg színpadiasan és elő húztam a hátam mögül a kendőt. Vicces volt, hogy milyen képet vágtak, mikor meglátták a kendőt. Kíváncsi voltam, vajon mire számítottak.
- Egy kendő. Egy kendővel akarod megfogni a lovat? – kérdezte Sara és olyan döbbent képet vágott, hogy nem bírtam tovább és szó szerint a földön fetrengtem a röhögéstől. Nos ha eddig nem néztek teljesen hülyének, akkor most már biztos annak néznek.
Úgy tíz perc után abba hagytam a röhögést és felkászálódtam a földről.
- Nektek semmi fantáziátok sincs. – nevetem még mindig. – Na, csak figyeljétek a mestert! – mondtam teljes komolysággal mire a többiek megforgatták a szemüket, de azért követek.
A kötőféket a hátam mögé rátetetem és Lady közelébe férkőztem. Persze ő elügetett, ahogy meglátott. Így hát leültem a földre és a lóra se nézve elkezdem, látványosan hajtogatni a kendőt. Percekig nem történt semmi, Lady gyanakodva figyelte, hogy mit csinálok. Majd egyre közelebb jött. Először csak a nyakát nyújtotta ki és gyanakodva szemlélt. Majd a kíváncsisága legyőzte a gyanakvását és szép lassan, apró lépésekkel elindult felém. A kendőt elégé összehajtogattam, hogy ne ijessze meg a lovat. Pár perc múlva már éreztem Lady leheletét a nyakamon, ahogy kérdően megpökdöste a vállam. Szegénynek fogalma sem volt róla, hogy milyen „merénylet” áldozata lett. Egy kicsit megsimogattam, hogy ne érje váratlanul a mozgásom, majd gyorsan, mielőtt rájött volna, hogy itt nincs semmi nézni való rá csatoltam a kötőféket. Szegényke mire észrevette, hogy újra „fogoly” lett már nem tudott menekülni. Persze próbált, de erősen tartottam a vezetőszárat, ezért bár vonakodva, de követett befelé.
- Na, mondtam, hogy segít! – nyomtam Sara kezébe a kendőt.
- Oké és most mindig ezzel a kendővel akarod megfogni? – kérdezet vissza mikor a fiúkkal utánunk jött.
- Azért nem olyan buta, hogy kétszer bedőljön ugyan annak a trükknek, de hasonló módon fogom meg továbbra is.
Mikor beértünk az istállóba kikötöttem Ladyt és alaposan lecsutakoltam, amit láthatóan élvezett, majd bevezettem a bokszába, amit időközben kiganéztam és vittem neki szénát és abrakot, amit szintén nagy elégedettséggel nyugtázott.
- Látod nem is olyan rossz itt bent. – paskoltam meg a nyakát még levetem róla a kötőféket. Majd magára hagytam éjszakára.

Pamír naplója

Előzménye: Pamír, a 12 éves shagya-arab mén futószárazás közben csüdcsonttörést szenvedett...
2011.04.06.

Úristen, hazaértem!!! Végre itthon Pilisjászfalun. Sem én, sem a többiek nem hitték volna, hogy eljutunk idáig. Állandóan valami „komplikációkról” beszélt mindenki körülöttem. Nem tudom, mi lehet az, de mindenkinek elborult az arca, amikor a jövőről beszélt. A bőrömet átlyukasztó csontszilánkoktól, a keringési zavarokig mindent hallottam, de engem most csak az érdekel, hogy éhes vagyok! De nagyon, úgyhogy, aki hozzám belép, készüljön fel egy alapos motozásra. Ellenőriznem kell, hogy van-e nála valami ehető. Levetve minden méltóságom körbeszimatolok mindenkit és azonnal rámutatok a zsebére, hátha van benne valami finom, amit ha kell, ki is veszek belőle. És még egyszer: ITTHON mindenkinek köszöntem (legalábbis azt hiszem). Hallottam, amint mindenki megdöbben, hogy 12 évem alatt nem nyihogtam, de hát mit csináljak? Boldog vagyok!
2011.04.07.

Már mindenki meglátogatott ma, de hallottam, hogy Péter azt mondta: ez volt a „nyílt nap” és mostantól csak Szandra nyithatja rám az ajtót. Nem szabadna mozognom, hisz azt mondta a doktor, hogy legalább két hónap, amíg ez alatt a szörnyű gipsz alatt összeforr a csontom. Ma nagyon fáj. Le is fekszem, majd onnan figyelem a világot. Úgyis azt mondták, hogy így a legjobb nekem. Igazság szerint még jó, hogy szép izmos testem most egy kicsit összébb ment, hiszen maradék három lábamnak ez is egyre nehezebb…Evelin….Evelinnek víz jött a szeméből, amikor 10 nap kórház után meglátott. Képzelem mennyit fogyhattam. Habár mostanában rengeteg kétlábú ismerösöm szeme ugyanilyen gyanúsan csillog, mint Evelinnek.
2011.04.08.

Volt itt András doktor, aki először gipszelte be a lábam, még ott a futószáras körnél, hogy eljussak a kórházig. Átkötötték a lábam. Azt mondták egymás között: Reménykedjünk. Nekem csak fáj… mostanában kicsit kevesebbet kapok abból a fehér rossz izű izéből, pedig utána kicsit jobb. De azt is hallottam, hogy csökkenteni kell az adagot, mert veszélyes…Ezt persze nem értem, hogy ha jobb lesz utána miért ne? Még mindig főleg szénán élek, meg valami furcsa új dolgon. Nehéz így három lábon…
2011.04.09.

Rájöttem, ha nyugodtan fekszem, mindenki örül. Így hát ledőlök megint, nyugodtan figyelem, amint Szandra fekvő helyzetemben takarítja a patáim. Mondjuk állandóan a patáimmal van elfoglalva,meleg-e, nem vagyok-e lázas, lüktetnek-e a csüd artériák stb, stb. Azt mondják nagyon kell figyelni még, hogy nehogy mit is…á emlékszem, savós patairhagyulladást kapjanak a lábaim.

Ma Eirin a norvég barátnőm, küldött egy festményt rólam meg Péterről. Én azt hiszem elég jól sikerültem, gyönyörű vagyok rajta…

Amikor senki nem látja, Péter mindig elmeséli, hogy hány e-mailt és telefont kaptunk az utánam aggódóktól, illetve, hogy hány csodadoktort kérdeztek már meg. Nem is tudja ez a sok ember, aki ír nekünk, hogy ez mennyit számít…erőt ad tartani magam! A legjobb, amit mondtak neki: reménykedni! Ha nem jön közbe semmi, még akkor is legalább két hónapig…

Pamír, aki hős

Pamír, aki hős

Pamír, a 12 éves shagya-arab mén március 29-én
futószárazás közben csüdcsonttörést szenvedett... >>>

A rá jellemző hihetetlen intelligenciával Pamír hősiesen tűri a fájdalmakat.

A lassan egy hete történt baleset óta a pénteki kontroll röntgen volt az első halovány reménysugár. Amennyiben hétfőn ismét azt mutatja az új röntgen, hogy az összetört csüdcsont darabkái nem mozdultak el Pamír lábában, és nem lép fel újabb komplikáció, Pamír visszatérhet a pilisjászfalusi Unikornis Lovardába. Ekkor kezdődik az a két hónap, amikor versenyt futunk az idővel, hogy a csont összeforrása vagy a másik, támasztó láb ereje tart-e tovább.

Ezenközben a tulajdonos Vucskits András és Pamír kiképzője Pachl Péter végig kutatják Európát sőt azon is túl, hátha találnak valahol egy csodadoktort, aki legalább arra megadja az esélyt, hogy Pamír a legelőig vagy a hazai tenyésztésig eljusson.

Várjuk hát remegve a hétfőt.

Pachl Péter
p.pachl@t-online.hu
2011. április 3.
(forrás:http://www.lovasok.hu/index.php?i=51369 itt megnézhetitek Pamírnak szánt jó jókívánságokat)

Drukoljunk Pamírnak!

Pamír, az egyetlen nagydíjas shagya-arab mén balesete

Azt mondják a "rossz hír" szárnyakon jár. Így történt ez most is. 24 óra alatt körberepült az országban, sőt azon is túl: Pamír a 12 éves shagya-arab mén futószárazás közben csüdcsonttörést szenvedett. Minden lovas rémálma ez, hogy lova - talán nevezhetjük barátjának - egyetlen pillanat alatt olyan helyzetbe kerül, hogy még az életbenmaradása is kérdésessé válik.



Minden előjel nélkül ott áll a lovas és tehetetlenül nézi, hogy egy évtizednyi barátság és munka hogyan tűnhet el egyetlen pillanat alatt. Így állnak most azok, akik ismerték és szerették Pamírt, a hazai őshonos fajtájú lovak közül az egyetlent, amely díjlovaglásban nemzetközi porondon is nagydíj szinten tudta képviselni a magyar lótenyésztést.

Pamír, továbbá tulajdonosa, Vucskics András és lovasa, kiképzője, Pachl Péter máris köszöni a rengeteg e-mailt, telefont és SMS-t, amit Pamír barátai küldtek. Pamír biztosan érzi, hogy sokan szurkolnak neki. Az üllői ÁTE orvosai mindent megtesznek érte, hogy legalább az életbenmaradását elősegítsék. Sokminden múlik még a szerencsén és Pamír hihetetlen intelligenciáján.

Ugyan ő igazi arab hercegként viseli sorsát, de a körülötte lévők folyamatosan kutatják a lehetőségét, hogy köztünk maradhasson. Szorítsunk érte!


(forrás: lovask.hu)

Díj

Nagy szépen köszönöm Boginak a díjat!
Hogy kinek adnám tovább?
Az összes blog megérdemli aminek rendszeres olvasója vagyok.
Inkább nem sorolom fel mind. Túl hosszú lenne!xD

6. fejezet

- Nagyon jók voltatok! – siettem új barátaimhoz, hogy segítsek a lovaknál.
- köszi! De most te jössz! – vigyorgott rám Sara, miközben próbálta megállítani Aidát.
- Tudom! – válaszoltam lelkesen – már alig várom, mondjuk, szerintem ma nem ülök, rá csak földről dolgozok Ladyval, kell az a bizalom.
- Ha te mondod… Mondjuk, szerintem már eléggé bízik benned, legalábbis ahogy viselkedett… - mondta Sara valószínűleg folytatta volna, de már beért a nyergesbe.
- Az semmit nem jelent. Lehet, csak tetszik neki az eper illatú sampon. – Mondtam Sarának mikor ki jött a nyergesből.
- Lehet…
Ezek után lecsutakoltam Ladyt. Majd összeszedtem a felszerelést, ekkor valami az eszembe jutott, így mindent ott hagyva az istálló közepén egyenesen a szobámba futottam. A többiek értetlenül néztek utánam. A szobámban kb. 10 percig kerestem egy Monty Roberts féle kettős kötőféket. Mikor meglett visszafutottam az istállóba. Szerencsére a kötőfék illett Lady fejére.
- Azokat ki hoznátok? – kérdeztem a többieket és rámutattam egy kupac szíjra, amiben volt futószár, kantár, szár, ostor, futószárazó heveder, nyeregalátét, gumiskikötő és kapincán.
- Persze! - válaszolták a többiek és felvették a felszereléseket. ekkor eszembe jutott valami, ami meghiúsíthatja a tervem.
- Van a birtokon körkarám? – kérdeztem barátaimat.
- Elvileg meg mutatták nektek az egészet nem? – kérdezte Ben
- De igen, csak akkor még azzal voltam elfoglalva, hogy a többet-nem- lovagolok, program sikerüljön.
- Az más, egyébként van.
- Nagyszerű!
Kis csapatunk elindult a körkarám felé, Lady pedig meg nem hazudtolva önmagát táncolt és ágaskodott a vezetőszár végén. Mikor odaértünk a karám kapujához a szárat futószárra cseréltem és bevezetem Ladyt. A karám közepén kis negyed fordulókat csináltunk és csak akkor fordultunk tovább mikor Lady már mindent megszemlélhetett. Közbe folyamatosan nyugtatgattam, simogattam. Mikor mindent megnézett lecsatoltam a kötőfékről a futószárat és elküldtem a karám széléhez. Fokozottan figyeltem, hogy minél több testbeszédet és minél kevesebb erőszakot keljen alkalmaznom. Már vágtázott pár kört mikor megadta az első jelet, amire vártam a belső fülét felém fordította. A következő két kör után a másik két jelet is megmutatta: a fejét lehajtotta és elkezdett rágcsálni. Ugyan ezt megcsináltuk a másik kézen is. Mikor itt is adta a jeleket, elfordultam tőle úgy, hogy a vállam merőleges volt a ló vállára, közben végig lefelé néztem, de a szemem sarkából végig figyeltem a lovat. Lady lelásított majd negált és nézelődött nem igazán tudta eldönteni, hogy most mit is csináljon, de végül úgy döntött, hogy oda jön hozzám, mikor oda ért elkezdtem sétálni jobbra-balra és a ló végig követett. Ezek után felraktuk rá a többi felszerelést és át vezettük a fedetlovardába ahol kényelmesebben mozoghatott. itt már futószáron ment és bár az ostort kéznél tartottam, nagyon örültem, hogy nem kellet használnom. Úgy tűnt, hogy Ladyt futószáron jól kiképezték, mer jól reagált a jelzésekre, nyugodtan és kiegyensúlyozottan mozgott, és ami meglepett, hogy végig száron ment. Mivel minden jól ment úgy döntöttem, hogy nem fogok többet a futószárazással foglalkozni hanem tovább megyünk a szabad ugrással. Már nem akartam sokat dolgozni vele, de egy kis akadály sorozatott csináltam a többiekkel, míg én levettem Ladyről a hevedert és kapincánt, majd az ugrófolyósó elejébe vezettem a lovat. A másik végén Sara megrázott egy zabbal teli vödröt ösztönzésként. Erre az am úgyis táncoló lovam még jobban ugrált. Mikor minden elkészült átadtam a lovat Peternek, hogy olyan helyre mehessek, ahonnét jól látom a lovat. Mielőtt elengedtük Ladyt megjelent Asligh és Mike is. Ladyn nagyon látszott, hogy nincs tapasztalat az ugratáshoz, hisz túl gyorsan ment neki az akadályoknak és bakolt is köztük, ezért az öszeset leverte, de én mégis elégedtet voltam vele. A folyosó végén Ben várta Ladyt egy vezető szárral, hogy csak egy falatot egyen a zabból.
- Nagyszerű! – adtam hangot elégedettségemnek. Mire mindenki úgy nézet rám, mintha nem lennék normális.
- Nagyszerű? – ordított Ashligh, mire a már nálam lévő ló megugrott. – Ezek az akadályok még félméteresek sincsenek. még hogy Jumping Lady, a „Verő” Lady jobban hangzana. – Mondta gúnyosan.
- Asligh, azt sem tudod, hogy mit beszélsz. És az éles hangod miatt létezi, ne látogasd többet az edzéseket. – mondtam nyugodtan. Nos ha eddig Asligh utált most a fekete listályának királyi helyét élvezhetem.
- Én nem akarom leszólni Ladyt, de ez tényleg szörnyű volt. – Jegyezte meg Sara. – Nem értem mi tetszet neked.
- Az hogy élvezte, amit csinál. Sejtetem, hogy nem maradnak fenn a rudak, de legalább szeret ugrani és zavarta mikor vert. csak meg kell tanulnia hogyan, ugorjon jól. – mondtam.
Ezek után leléptettük a lovat futószáron. Majd lecsutakoltuk.
- Szerintem engedjük ki. – javasoltam.
- Hát nem túl jó ötlet. – mondta Sara
- Mert?
- Mióta ilyen hülye egyszer volt kinn és el kellett kábítani, hogy be tudják hozni. – Magyarázta Peter. Jézusom- gondoltam- ez a ló lehet, hogy évek óta nem is volt kint szabadon. Csoda, hogy „ló” tudott maradni.
- Nem baj. vigyük csak ki.
Ladyt kiengedtük egy kis legelőn, ahol nem volt más ló, de a szomszéd karámból élvezte társai közelségét. Mikor elengedtem hihetetlenül boldog volt. Nyerítet, bakolt, vágtatott és hemperget. Néha mér azt sem tudta, hogy mejiket csinálja, de kis idő múlva megnyugodott és neki ált legelni. mi meg rendbe raktuk a felszerelést majd az istállóban beszélgettünk estig.

5. fejezet

Szerencsére anya már nem volt otthon így nem kellet végig hallgatnom az unalmas monológjait.
- Na és mi a mai program? – kérdeztem a többiektől, mivel nekem fogalmam sem volt róla, hogy hogyan mennek itt a dolgok.
- Hát nekünk mindjárt kezdődik az edzés, ezért mi kezdünk. Utána meg segítünk neked Ladyvel. – mondta Sara
- Oké. Akkor megtudom menyire, vagyok lemaradva tőletek. –válaszoltam
- Tőlünk? Mért lennél lemaradva? Aki így lovagol Ladyn az nem, lehet rosszabb! – és csak úgy dőlt a szó Sarából, hogy nem lehetek rossz lovas
- Sara, stop! – próbáltam meg leállítani – elösször is az, hogy ki melyik lovat tudja jól lovagolni nem csak lovas tudáson, múlik. Másodszor én már évek óta edző nélkül lovagolok.
- És ez mit változtat? – kérdezte Sara – nekem azok a kupák elég meggyőzőek voltak.
- Reménytelen eset vagy! – sóhajtottam. De már nem volt ideje visszaszólni, mert az egyik bokszból egy szép szürke ló kidugta a fejét és egy hatalmas nyerítéssel üdvözölt minket. Sara pedig egyből oda ment hozzá.
Hamarosan már hat teljesen felszerszámozott ló várt az istállófolyosón, hogy végre mozoghassanak egyet. Asligh egy szép jegytelen kancát próbált egy helyben tartani, de mivel ezt erőszakkal próbálta szerencsétlen ló csak még jobban táncolt. A többieken látszott, hogy nem igazán nézik jó szemmel Asligh bénázását, még Mike sem pedig elméletileg járnak. Kíváncsi vagyok, hogy miért járnak egyáltalán. Mert, hogy nem szerelemből az biztos. Gondolataimból Sara hangja szakított ki:
- Mi lenne, ha megfognád azt a hülye lovat! Elegem van már belőle, hogy a lovam farán mindig Csillagfény harapásnyomai vannak! – kíváncsi vagyok, hogy hogyan folytatódott volna ez a jelenet, mert Aslighen látszott, hogy nagyon szívesen visszaszólt volna Sarának, de közben belépett Mr. Mranz az edző.
Kint végre jó alaposan megnézhettem barátaim lovait. Bár az istállóban mindegyik jól mutatott valahogy jobban szeret kint is megnézni a lovakat mielőtt következtetést, vonnék le róluk. Aida tényleg szép kis telivér volt, Világos szürke szőre csak úgy csillogott a délutáni napsütésben. De a kinézete ellenére sem gondoltam, hogy esetleg a pályán eredményesen menne végig a kis arab kanca.
Peter egy hollófekete kancán ült. A lóra tökéltessen, illet az Éjfél név. Homlokán egy szép csillag volt két hátsó lába szárban kesely volt. És látszott, hogy ha olyan hangulata van akár egy kezdő is olimpiát, nyerne vele, de a szemében „lobogó tűz” figyelmeztette a lovasokat, hogy tud vad is lenni, ha akar.
Ben egy szép világos pej ménen, Camparin ült. Elég nehéz elképzelni, hogy ő a fekete Éjfél apja. A ló fején egy hatalmas csillag volt három lába kesely. Mindenesetre a mozgása hibátlan volt. Ritkán látni olyan lovat, aki holsteini ként így mozog, ha az akadályokon is így teljesít, mint ahogyan mozog akkor nem szívesen, indulnék ellene.
Asligh a már említett pej kancán ült, ha jól hallottam Csillagfénynek hívják. Szegény lóról már a bemelegítés kezdetekor is folyt a víz. Nagyon zavarta lovasa agresszív viselkedése. Ami láthatólag Mr. Mranznak sem tetszet, de mivel saját ló volt nem sokat tehetett a kanca érdekébe.
Mike egy sárga hókás lovon ült. Erről a lóról valahogy nem volt véleményem. De tényleg semmi. Egyszerűen csak egy ló volt.
Mire az edzés komolyabb szintre ért Mr. Butler is kijött. Ezek szerint kíváncsi, hogy hogyan lovagolják a lovait.
Az edzés közben Aida nagyon meglepett. A kis arab nagy bátorsággal ment neki a nála jóval nagyobb akadályoknak és kisebb – nagyobb hibákkal, de azért szépen átugrotta őket.
Az edzést Asligh kivételével mindenki elégedetten hagyta abba.
Most már végre neki állhatok Lady átlovaglásának.