3.fejezet

A nyergesben egy csomót beszélgettünk, de főleg rólam kérdezősködtek.
- Óké most ti meséljetek magatokról! – kértem őket mikor már meguntam, hogy folyton rólam dumálunk.
- Jó! Én kezdem! – szolt lelkesen Sara. Mint kiderült ő egy örökmozgó dumagép. Alig bír csöndbe maradni, de vicces lány már akkor tudtam, hogy jól ki fogunk jönni egymással. – Sóval én is 16 éve vagyok, mint te. És ide járok suliba. Na de a lényeg, hogy szinte születésemtől lovagolok. Régen máshova jártunk Peterel lovagolni, de miután jól szerepeltünk a versenyeken Mr. Bluter megkért nem akarnánk-e nála lovagolni és mi – sajnos Peter is – igent mondtunk.
- Mért baj, hogy a testvéred is itt lovagol? – kérdeztem, mintha nem tudnám, hogy milyen idegesítő egy testvér.
- Ja, csak azért mert a testvérem. Hogy hangzana, ha szeretnék vele együt lenni? – mondta egyszerűen, de a hangjából lehetet hallani, hogy azért nem gondolja komolyan. Ezt Peter is észre vehette, mert csak megforgatta a szemét.
- Hát hidd el én, örülnék neki, ha a húgommal egy lovardába kéne járnom, mint a mostani én lovagolok-ő-számitógépez program.
- Hülyeségeket beszélsz! – jelentette ki Sara.
- O igen? Mikor ne m vitték el anyáék a barátnője bulijára, mert vevő jött Ámorért a fejemhez vágta, hogy reméli, aki megveszi rosszul bánik vele meg ilyenek. Szóval bárcsak inkább egy helyen lovagolnánk.
- Ja van benn valami. – Adott igazat végül is Sara. - Na szóval Bent meg a suliban ismertem meg. Peter osztálytársa tehát felettem jár egy évvel. Ő kb. három éve lovagol itt. Nos rólunk aszem ennyi. – fejezte be Sara a rövid ismertetőt. Én csak bólinottam majd kíváncsian Asligh felé fordultam hátha róla is megtudok néhány dolgot, de csalódnom kelt.
- Bocsi srácok, de most mennem kel. Mike jössz?
- Persze!
- A’szem ők nem igazán kedvelnek. – mondtam kisé szomorkásan
- Ne is figyelj rájuk. Mielőtt Asligh ide jött volna Mike még jó fejnek tűnt. De aztán jött asligh és miután összejöttek tök furák lettek. – mondta Sara, a távolodok hátát nézve
- Na és ti milyen lovakon lovagoltok? – kérdeztem
- Én egy éjfél nevű, fekete, kancán. – mondta Egyszerűen Peter
- Én meg Éjfél apján Camparin. – jött a rövid válasz Bentől.
- Én pedig Aidán. Egy szép, szürke, arab telivér, kancán.
- Azt hitem itt csak holsteiniek vannak. – néztem zavartan Sarara
- Elméletileg csak azok. De Mr. Bluter nővére két éve meghalt egy autóbalesetben. Aida az ő lova volt és túlságosan szerette ahhoz, hogy Mr. Bluter eladja. Én meg kaptam az alkalmon, és ki könyörögtem magamnak, mivel a kedvenc fajtám. – Mondta Sara. Ezek után csöndben ültünk. A csöndet Ben törte meg.
- Oh ne már ennyi az idő! Nekem menem kéne.
- Hát, ami azt illeti nekünk is. – mondta Peter
- Ne már, muszáj? – Kérdezte, szinte mér hisztisen Sara a fiúkat.
- Hát nekem igen. – mondta Ben és búcsúzóul megcsókolta Sarat. – sziasztok!
- Szia! Köszöntünk mi is.
- Na akkor holnap. – köszöntem el új barátaimtól
- Igen és holnap meglátjuk, mire jutunk a te kis védenceddel. – Mondta Peter
- Oké!
- Szia!
- Sziasztok! – köszöntem el tőlük. És már alig vártam a holnapot, hogy végre elkezdjünk dolgozni Ladyval.