1. fejezet

Már egy hete, hogy elvitték kedvenc lovamat, Ámort. Szinte minden versenyt megnyertem győnyőrű, de temperamentumos holsteini ménemmel. Most pedig itt szipogok a szobámba, és dobozokba pakolom a kupákat, amiket együtt nyertünk. A szüleim lovat tenyésztetek Kanada dél keleti csücskében, de nem olyan régen egy új ló vásárlásával egy sújos fertőző betegség támadta meg a lovainkat. A ménes háromnegyed része elpusztult. Ámor szerencsére nem betegedett meg, de mivel a vállalkozás tönkre ment el kel költözünk. Egy London melletti kis városba megyünk. Apa a híres Xenofón lovasparkban lesz tenyésztésvezető. Megpróbáltam rábeszélni a szüleimet, hogy vigyük Ámort is, de az volt a válaszúk, hogy egy ílyen híres tenyéssz és versenyistállóba biztos, nem engednek be egy fertőző ménesből való lovat.
- Jó hírem van Alice! – rontott be apám a szobámba. Én fel se néztem. Mi lehetne most jó hír!? – na de komolyan! Angliába is lovagolhatsz. Ménesben veled egykorúak is versenyeznek!
- Ezt most komolyan mondod!? – kiáltottam apámra. – Ezek után szerinted én lóra fogok ülni!?
- De hisz imádsz lovagolni és ugratni? – értetlenkedett
- Ezek Ámorral voltak jók. – itt nagyon igyekeztem, hogy ne bőgjem el magam.
- Ó kicsim! –ölelt meg apa. – Ámor jó és boldog helyre került csak ezért nem hagyhatod abba, amit szeretsz.
- Ó igen. –mondtam gúnyosan –Csak figyelj!
Ezek után apa jobbnak látta, hogy visszavonulót fújjon és magamra hagyott. Én pedig fojtattam a pakolást.


(másnap, már Angliában)
Azt hitem soha nem lesz vége a repülőútnak. Mikor végre leszálltunk a drága szüleim elő álltak azzal, hogy még négy órát autóznunk kell az istállókig. Hát ez remek gondoltam és kelletlenül beszálltam az autóba.


(4 óval később)
Mikor megérkeztünk egy lovász várt minket a kapuban. Meg mutatta a birtokot és, hogy meik lesz a mi házunk. Itt a birtokon egy kis lovászház, muszáj a birtokon élnünk, hogy apa, ha kel éjszaka is ki tudjon menni egy ellő kancához. Ezek után a tulajhoz Mr. Butlerhez vezettet bennünket. Miután megtörtént a bemutatkozás Mr. Butler felém fordult.
- Alice, mi lene, ha felvennél valami lovagló ruhát, míg én beszélek a szüleiddel, és utána néznénk neked egy neked való lovat.
- Én többet nem lovagolok! – jelentettem ki.
- De úgy tudtam, versenyzel? – csodálkozott el Mr. Butler. Erre apa elmesélte az egész történetet, mire megértés látszódott Mr. Butler arcán
- Azért vedd csak fel azt a lovagló ruhát. És nézd meg a lovakat! Hátha találsz kedvedre valót!- Úgy gondoltam, ha átöltözök és megnézem a lovakat, attól még nem dől össze a világ. Így elő kotortam a kicsiből azt a bőröndöt melybe lovagló cuccaimat és bementem új házunkba. Mivel semmi kedvem nem volt még látni az új szobámat, ezért a fürdőbe vonultam átöltözni. Mire végeztem a szüleim és Mr. Butler már vártakrám.
- Apukád azt mondta, hogy a temperamentumos lovakat szereted, mutatok neked egyet. – Mondta Mr. Butler. Legalább lesz valami jó is ebben az egészben, de ne várja, hogy fel ülök valamelyik lovára. Mikor Mr. Butler belépet az egyik istállóba melyre ez volt írva: Sport kancák, nem álltam meg szó nélkül.
- Kancák? Nem temperamentumosak, inkább hisztisek,- és fojtattam volna tovább, ha apa nem bök oldalba és néz rám szúrosan
- Várd, meg még meglátod.- mondta Mr. Butler Az istálló egyépként szép volt. Két oldalról tolóajtos bokszok voltak melyek rácsán V alakú lyukak voltak, hogy a lovak nyugodtan kémlelhessék, mi folyik körülöttük. Az ablakon pedig az udvara nézhettek ki. A bokszokon volt nyereg és kantártartó, hogy csutakolás után még ne keljen a nyergesbe futni és volt még két patamosó ahova lehetőség van a lovak fürdetésére és egy ló szolárium is helyet kapott az istállóbban. És ekkor pillantottam meg öt…