Pamír naplója

Előzménye: Pamír, a 12 éves shagya-arab mén futószárazás közben csüdcsonttörést szenvedett...
2011.04.06.

Úristen, hazaértem!!! Végre itthon Pilisjászfalun. Sem én, sem a többiek nem hitték volna, hogy eljutunk idáig. Állandóan valami „komplikációkról” beszélt mindenki körülöttem. Nem tudom, mi lehet az, de mindenkinek elborult az arca, amikor a jövőről beszélt. A bőrömet átlyukasztó csontszilánkoktól, a keringési zavarokig mindent hallottam, de engem most csak az érdekel, hogy éhes vagyok! De nagyon, úgyhogy, aki hozzám belép, készüljön fel egy alapos motozásra. Ellenőriznem kell, hogy van-e nála valami ehető. Levetve minden méltóságom körbeszimatolok mindenkit és azonnal rámutatok a zsebére, hátha van benne valami finom, amit ha kell, ki is veszek belőle. És még egyszer: ITTHON mindenkinek köszöntem (legalábbis azt hiszem). Hallottam, amint mindenki megdöbben, hogy 12 évem alatt nem nyihogtam, de hát mit csináljak? Boldog vagyok!
2011.04.07.

Már mindenki meglátogatott ma, de hallottam, hogy Péter azt mondta: ez volt a „nyílt nap” és mostantól csak Szandra nyithatja rám az ajtót. Nem szabadna mozognom, hisz azt mondta a doktor, hogy legalább két hónap, amíg ez alatt a szörnyű gipsz alatt összeforr a csontom. Ma nagyon fáj. Le is fekszem, majd onnan figyelem a világot. Úgyis azt mondták, hogy így a legjobb nekem. Igazság szerint még jó, hogy szép izmos testem most egy kicsit összébb ment, hiszen maradék három lábamnak ez is egyre nehezebb…Evelin….Evelinnek víz jött a szeméből, amikor 10 nap kórház után meglátott. Képzelem mennyit fogyhattam. Habár mostanában rengeteg kétlábú ismerösöm szeme ugyanilyen gyanúsan csillog, mint Evelinnek.
2011.04.08.

Volt itt András doktor, aki először gipszelte be a lábam, még ott a futószáras körnél, hogy eljussak a kórházig. Átkötötték a lábam. Azt mondták egymás között: Reménykedjünk. Nekem csak fáj… mostanában kicsit kevesebbet kapok abból a fehér rossz izű izéből, pedig utána kicsit jobb. De azt is hallottam, hogy csökkenteni kell az adagot, mert veszélyes…Ezt persze nem értem, hogy ha jobb lesz utána miért ne? Még mindig főleg szénán élek, meg valami furcsa új dolgon. Nehéz így három lábon…
2011.04.09.

Rájöttem, ha nyugodtan fekszem, mindenki örül. Így hát ledőlök megint, nyugodtan figyelem, amint Szandra fekvő helyzetemben takarítja a patáim. Mondjuk állandóan a patáimmal van elfoglalva,meleg-e, nem vagyok-e lázas, lüktetnek-e a csüd artériák stb, stb. Azt mondják nagyon kell figyelni még, hogy nehogy mit is…á emlékszem, savós patairhagyulladást kapjanak a lábaim.

Ma Eirin a norvég barátnőm, küldött egy festményt rólam meg Péterről. Én azt hiszem elég jól sikerültem, gyönyörű vagyok rajta…

Amikor senki nem látja, Péter mindig elmeséli, hogy hány e-mailt és telefont kaptunk az utánam aggódóktól, illetve, hogy hány csodadoktort kérdeztek már meg. Nem is tudja ez a sok ember, aki ír nekünk, hogy ez mennyit számít…erőt ad tartani magam! A legjobb, amit mondtak neki: reménykedni! Ha nem jön közbe semmi, még akkor is legalább két hónapig…