7. fejezet

- Oké! Itt az ideje, hogy Ladyt visszavigyük az istállóba. – mondtam a többieknek.
- És most légy okos! Hogy akarod, megfogni mikor két éve most van először karámban és te még csak egy kötőféket sem voltál hajlandó rajt hagyni. – vádolt Sara. Részben persze igaza volt, hisz’ értelmetlen lenne kergetni a legelőn. Hirtelen ötlettől vezényelve befutottam a házunkba.
- Anya! Hol van az-az ocsmány kendőd, ami akkor sem volt divatos, amikor megveted?
- Alice! Miről beszélsz? – jött ki anya a konyhából.
- Tudod, a gusztustalan színes kendődről. Találtam valamit, amire jó lehet.
- És pedig? – húzta fel anya a szemöldökét, mert köztudott volt, hogy én még portörlésre sem használtam volna azt az ocsmányságot.
- Segít nekem megfogni Ladyt. – vontam meg a vállam. Erre anya még furcsában nézett.
- Jaj, anya! Csak add oda és kész!
- Oké, ott van a szekrényemben. – mondta egy lemondó sóhaj kíséretében. Én pedig elő kerestem a ruhadarabot és visszafutottam vele az istállóba.
- Hölgyem és uraim! Ez fogja megoldani a problémánkat. – hajoltam meg színpadiasan és elő húztam a hátam mögül a kendőt. Vicces volt, hogy milyen képet vágtak, mikor meglátták a kendőt. Kíváncsi voltam, vajon mire számítottak.
- Egy kendő. Egy kendővel akarod megfogni a lovat? – kérdezte Sara és olyan döbbent képet vágott, hogy nem bírtam tovább és szó szerint a földön fetrengtem a röhögéstől. Nos ha eddig nem néztek teljesen hülyének, akkor most már biztos annak néznek.
Úgy tíz perc után abba hagytam a röhögést és felkászálódtam a földről.
- Nektek semmi fantáziátok sincs. – nevetem még mindig. – Na, csak figyeljétek a mestert! – mondtam teljes komolysággal mire a többiek megforgatták a szemüket, de azért követek.
A kötőféket a hátam mögé rátetetem és Lady közelébe férkőztem. Persze ő elügetett, ahogy meglátott. Így hát leültem a földre és a lóra se nézve elkezdem, látványosan hajtogatni a kendőt. Percekig nem történt semmi, Lady gyanakodva figyelte, hogy mit csinálok. Majd egyre közelebb jött. Először csak a nyakát nyújtotta ki és gyanakodva szemlélt. Majd a kíváncsisága legyőzte a gyanakvását és szép lassan, apró lépésekkel elindult felém. A kendőt elégé összehajtogattam, hogy ne ijessze meg a lovat. Pár perc múlva már éreztem Lady leheletét a nyakamon, ahogy kérdően megpökdöste a vállam. Szegénynek fogalma sem volt róla, hogy milyen „merénylet” áldozata lett. Egy kicsit megsimogattam, hogy ne érje váratlanul a mozgásom, majd gyorsan, mielőtt rájött volna, hogy itt nincs semmi nézni való rá csatoltam a kötőféket. Szegényke mire észrevette, hogy újra „fogoly” lett már nem tudott menekülni. Persze próbált, de erősen tartottam a vezetőszárat, ezért bár vonakodva, de követett befelé.
- Na, mondtam, hogy segít! – nyomtam Sara kezébe a kendőt.
- Oké és most mindig ezzel a kendővel akarod megfogni? – kérdezet vissza mikor a fiúkkal utánunk jött.
- Azért nem olyan buta, hogy kétszer bedőljön ugyan annak a trükknek, de hasonló módon fogom meg továbbra is.
Mikor beértünk az istállóba kikötöttem Ladyt és alaposan lecsutakoltam, amit láthatóan élvezett, majd bevezettem a bokszába, amit időközben kiganéztam és vittem neki szénát és abrakot, amit szintén nagy elégedettséggel nyugtázott.
- Látod nem is olyan rossz itt bent. – paskoltam meg a nyakát még levetem róla a kötőféket. Majd magára hagytam éjszakára.